11. fejezet

Tizenegyedik fejezet

A tanács

(Anna szemszöge)

Kábán ültem a székemen. Nem tudtam felfogni az elmúlt eseményeket! Az egész teljesen abszurdnak tűnt, itt ülök Daniel konyhájában az apámmal, a szerelmemmel, annak a húgával és egy kislánnyal, aki angyalnak vallja magát, és a segítségünket kérik, mert egy őrült bukott angyal bosszút akar állni rajtuk, azért, amit az egyik ősük 300 évvel ezelőtt elkövetett. Chris, az a kedves, jóképű fiú valójában egy kegyetlen gyilkos lenne? A gondolataimból apám hangja rángatott ki.

-       Daniel! Ahhoz, hogy segíthessek neked, meg kell tudnom, hogy pontosan mi az átok, amivel téged sújtott. – kíváncsian hajoltam előre. A szerelmem mély levegőt vett.

(Daniel szemszöge)

Számítottam rá, hogy el kell, mondjam a leg féltve őrzöttebb titkomat, mégis fájt a tudat, hogy Anna hallani fogja, és utána undorodni fog tőlem.

-       Az átoknak mindig azon a napon indul be, amikor elkezdődött! Minden hónap 13. – án, amint a Nap lemegy elvesztem önmagamat. Démonok veszik át felettem az uralmat. Ők irányítják a testemet, amely emberi marad, de az elmém egy kíméleten gyilkos elméje lesz. A démonok késztetnek minden egyes ilyen éjszakán arra, hogy embert öljek. Nem vagyok önmagam olyannyira, hogy amikor másnap magamhoz térek, nem emlékszem semmire az elmúlt órákból. Csak később szoktam értesülni arról, hogy mit tettem. És ez mindig megtörténik, hiába próbálok küzdeni ellene.

Nem mertem felpillantani, nem bírtam volna elviselni a szerelmem szemében az undort, vagy ami még rosszabb, a rettegést. Mély csend telepedett ránk. Majd Anna tétova hangja törte meg a csendet.

-       Ez történt akkor is, amikor Riley… - a hangja elakadt. Biccentettem. - Nem tudom pontosan mi történt! Nem emlékszem rá. – vallottam be.

-       De én igen! – Gabrielle hangja határozottan csenget – Ott voltam! Csendes nyugodt délután volt, Riley és Daniel együtt gördeszkáztak és remekül érezték magukat, én őrangyal lévén mellettük lebegtem láthatatlanul. Figyelmetlenek voltunk, Daniel és én is annyira belefeledkeztünk a játékba, hogy már csak akkor eszméltünk fel, amikor lement a Nap. Riley próbálta megnyugtatni barátját, próbált segíteni neki, de túl késő volt! Daniel megtámadta őt, félholtra verte, kis híján megölte. – Gabrielle képtelen volt tovább folytatni ezért én vettem át a szót.

-       Amikor magamhoz tértem és megpillantottam a barátomat összeverve, véresen azonnal tudtam mi történt. Megrémültem. Elloptam Riley kabátjából a pénztárcáját és futásnak eredtem. Elhatároztam, hogy soha többé nem térek vissza. - lehajtottam a fejem – Szörnyen bánt, amit tettem. – szomorúan néztem Anna szemébe – A bátyáddal a démonok kis híján végeztek, az az ő hibájuk, de én hagytam ott őt meghalni, szinte a fivérem volt, mégis sorsára hagytam.

Mély csend támadt. Végül a szerelmem felpattant és kirohant az ajtón.  Nem mentem utána, mert tudtam, hogy az az ajtó örökre becsukódott, Anna soha többé nem jön vissza hozzám és ezt csak magamnak köszönhetem. Fájdalom hullámai elborítottak, néma tehetetlenséggel borultam az asztalra, majd minden elsötétült.

10. fejezet

Tízedik fejezet

Valódi és bukott angyalok

(Gabrielle szemszöge)

Ahogy végigsétáltam az utcán Daniel nyomában egyre inkább elbizonytalanodtam. Vajon helyesen teszem, hogy elárulom az unokabátyámat? Daniel a barátom és tartozom neki ennyivel, de akkor is. Megráztam a fejem, hogy kisöpörjem ezeket a bűnös gondolatokat. Amit most teszek az jó és nekem a jóság a lételemem. Ez a természetemből fakad. Valamint arra tanítottak, hogy legyek mindig jó, igaz, önzetlen és szeretetre méltó, tiszteljem és féljem Istent. Arra tettem fel az életemet, hogy az embereket segítsem és védelmezzem. Ahogy követtem Danielt, elhaladtam egy kirakat mellett és megpillantottam benne azt az önmagamat, ami a hétköznapi ember számára láthatatlan. A hátamból fehér tollas szárnyak nőttek ki. Aranyszínű glória lebegett a fejemtől két – három centire. Az emberek szemében csak egy kislány vagyok, igazából pedig angyal. Méghozzá őrangyal. A Kalbi családot védelmezem már évszázadok óta. Egy ideig tökéletesen végeztem a munkámat, aztán valami megváltozott. A család tagjaival egymás után szörnyűbbnél szörnyűbb dolgok történtek az elmúlt évtizedekben. Én pedig csak most jöttem rá, hogy a borzalmak mögött a tulajdon unokabátyám áll. Chris. Már a neve hallatára is ismeretlen érzések borítottak el, düh és gyűlölet. Harag, amiért érzelmileg összetörte az én Beccámat. Ez a kislány volt az, akit leginkább a szívembe zártam, pedig sok dinasztia életútját kísértem figyelemmel. Danielt is nagyon szeretem, gyerekeimnek tekintem mindkettőjüket, ami elég furcsa lehetne másoknak, ugyanis pontosan tizennégy évesnek nézzek ki. Az angyali halhatatlanság csak egy adottság a sok közül. Egyedül Daniel ismer engem emberi alakomban, és ő tudja, egyedül mi is vagyok én. A kishúgának csak az álmaimban voltam igaz, szerető társa, sajnos előtte nem fedhettem fel kilétemet. A gondolataimból a fiú hangja riasztott fel:

-       Megérkeztünk. – egy kicsi ház előtt álltunk. Daniel kinyitotta az ajtót, udvariasan előre engedett, majd bezárta. Egy apró nappaliba vezetett. Leült kanapéra, én a kandallóhoz sétáltam.

-       Nos, milyen hírt hoztál?

-       Daniel hatalmas veszély leselkedik rád, Beccára és Annára. – kezdtem bele, ez utóbbi névre összevonta a szemöldökét – az a fiú, akivel ma este találkoztál, az unokabátyám, a te legnagyobb ellenséged.

-       Ellenségem? Nem értem…

-       Azt hiszem itt az ideje, hogy pontosabb információkat szerezz mindenről. – fáradtan lerogytam a kanapéra, az aggodalom és a félelem kimerített. Mélyet sóhajtottam és belekezdtem az ősi történetbe, ami minden borzalom elindítója volt. Több 300 évvel ezelőtt, egyik ősöd jó barátságba keveredett egy angyallal, Chrissel. ( Amikor a nevét kimondtam Daniel szeme hatalmasra tágult.) Olyannyira, hogy egy szívességet kért tőle. Mégpedig azt, hogy hozza vissza neki elvesztett feleségét. Chris ezt csak úgy tudta megtenni, ha megszállja a nő testét, addig, amíg a férfi nem talál egy másik lelket, ami a feleségében élhetne. Ez így is történt, a férfi megölt egy ismeretlen nőt, hogy annak lelkével megmentse a feleségét. Chris pedig megszállta az asszony testét, hogy a másik lelket beléköltöztethesse. Amikor ezt megtudta, Isten hatalmas haragra gerjedt. Megátkozta a férfit és a további dinasztiákat azzal az átokkal, amelyet te jól ismersz, hisz ma is szenveded következményeit. Christ pedig lehajították a mennyből, a szárnyait kitépve. Bukott angyal lett. Amikor a Földre ért elrejtőzött, de 30 éve visszatért, a bujkálás alatt kiveszett belőle minden emberi és angyali tulajdonság. Megesküdött, hogy kegyetlen bosszút áll a Kalbi családon, szerinte ti tehettek arról, hogy így járt. Már el is kezdte tönkre tenni a családodat. Ivásba hajszolta édesanyádat, drogba édesapádat, ő gyilkolta meg álmában a nagymamádat. Ám ez még mind semmi ahhoz képest, amit tervez. Kegyetlen képességnek jutott a birtokába. Képes akármikor aktiválni az átkodat, s ezzel irányítani tud téged.

-       Akkor most mit csinálunk? – kérdezte Daniel rémülten.

-       Holnap tanácsot hívunk össze. Beavatjuk a húgodat, Annát és King lelkészt a dolgokba. – közöltem határozottan, Daniel tiltakozásra nyitotta a száját, de gyorsan közbevágtam – Ez már nem tréfadolog Daniel! Minden segítségre szükségünk lesz, ha le akarjuk győzni Christ.

Elindultam az ajtó felé.

-       Hová mégy? – kiáltott utánam Daniel.

-       Találkozom Chrissel. Ha van még benne valami emberi, talán rá tudom venni, hogy álljon le ezzel az őrültséggel. – mondtam határozottan és kisétáltam az ajtón.

9. fejezet

Kilencedik fejezet

 

 

Romantika holdfényben

(Anna szemszöge)

Óvatosan lopakodtam be a házunkba. Reméltem, hogy senki nem vesz észre. Végül sikerült eljutnom a szobámig, ott zokogva rogytam le az ágyamra és felidéztem az este eseményeit. A rejtélyes, jóképű fiú, a szomorú szemű lány, akit Daniel olyan meghitten ölelt. Azt mondta, meg akarja magyarázni, hogy mi történt, de én nem vártam meg, kisurrantam a házból, mikor bement a lány szobájába. Elszántan emelkedtem fel, későre jár, majd holnap végiggondolok mindent. Kimentem a fürdőbe és beálltam a zuhany alá. A gránátalmás tusfürdőm ismerős illata és a forró víz lassan megnyugtatott, a hátizmaim ellazultak. Igyekeztem nem gondolni Danielre, mert akkor az egész relaxációs cirkuszt kezdhettem volna előröl. Megmostam a fogam, kifésültem vizes hajam és visszamentem a szobámba. Felvettem a pizsamámat és a kedvenc rózsaszín, plüss fürdőköpenyemet. Hirtelen motozást hallottam az ablakom felől, riadtan pördültem meg...
- Anna én vagyok az. Nyisd ki az ablakodat. – Daniel volt az.... Az ablakhoz rohantam és kitártam.
- Mit keresel itt? – kérdeztem döbbenten, a tetőn egyensúlyozó fiútól.
- Beszélnem kell veled. Gyere! – benyúlt az ablakon, kihúzott a tetőre, az ölébe.

(Daniel szemszöge)

Kihúztam az ölembe és szorosan magamhoz öleltem, miközben próbáltam nem arra gondolni, hogy a köntös alatt csak egy vékony pizsama takarja el a testét. Lenéztem rá és elakadt a lélegzetem, annyira gyönyörű volt.. A haja víztől sötéten omlott a háta közepéig. A pizsama és a fürdőköpeny kihangsúlyozta bőrének fehérségét, alakjának karcsúságát, törékenységét és nem takarta el a kulcscsontját sem.
- Miért rohantál el? – kérdeztem, hogy eltereljem a figyelmem szépségéről, és bűnös gondolataimról – Beszélni szerettem volna veled.
- Nem vagyok kíváncsi a magyarázatodra! – csattant fel, megpróbálta kitépni magát a karjaimból, de még szorosabban öleltem magamhoz – Eressz el!
- Nem! Végig fogsz hallgatni! – közöltem higgadtan, mert tudtam, csak akkor fog szabadulni, ha én elengedem. Legnagyobb döbbenetemre zokogásban tört ki. - Anna! Mi a baj? - kérdeztem ijedten.
- Láttalak téged… - hüppögte ő – Láttam, ahogy azt a lányt öleled. Meghitten, boldogan.
A megkönnyebbüléstől majdnem felnevettem. Hozzáhajoltam és szenvedélyesen megcsókoltam. Kis idő múlva visszacsókolt, a nyelvem végig simított a fogain, majd az alsóajkát kezdtem el szívogatni. A nyelveink őrült módjára hajszolták egymást. Elszakadtam tőle s miközben Ő levegőért kapkodott, én végigcsókoltam az állát, a nyakát, lejjebb toltam vállairól köntöst, majd a vállait is végigcsókoltam. Miután végeztem a füléhez hajoltam.
- Becca a kishúgom. – suttogtam a fülébe – Sosem csalnálak meg senkivel.
- Daniel… - suttogta Anna vággyal teli hangon – Én... Annyira sajnálom.
- Nem tudhattad. – mondtam – Csak kérlek, legközelebb bízz bennem.
Szerelmem a szemembe nézett és bólintott.
- Későre jár. Menj aludni. Majd holnap beszélünk.... – még egyszer magamhoz öleltem – Jó éjt! – suttogtam neki és visszaeresztettem a szobájába.
- Jó éjt. – motyogta álmosan, miközben becsukta az ablakokat. Leugrottam a tetőről. Simán és könnyedén értem földet, mint egy macska. Már indultam volna haza, amikor egy ismerős hang szólalt meg a hátam mögött:
- Daniel? Te vagy az? – döbbenten fordultam meg.
- Gabrielle?

8. fejezet

Nyolcadik fejezet

Egy összetört szív

(Anna szemszöge)

Összébb húztam magamon a kabátot. Fáztam, de tudtam, nem nyugszom, amíg Danielt meg nem találom. Végre valahára elértem azt a házat, amiben lakott. Hirtelen elfogott a félelem. Mi lesz, ha nem örül nekem? Hirtelen fény gyulladt a közeli szobában. Az ablakhoz lopakodtam és belestem. Attól, amit bent megpillantottam a szívem fájdalmasan összeszorult. Daniel az ágyon ült és egy gyönyörű nőt tartott a karjában. A lány afféle egzotikus szépség volt, gyönyörű alakkal és bronz barna bőrrel. Figyeltem, ahogy a szerelmem még jobban magához húzza őt és fülébe suttog valamit. Könnyek homályosították el a szememet, zokogva rohanni kezdtem, útközben felborítottam egy vödröt, ami hangos csörömpöléssel gurult végig az aszfalton. Vakon botladozva futottam. Hirtelen beleütköztem valakibe. Az illető felnyögött, amikor a lábára tapostam.

-       Bo… bocsánat! – suttogtam és meg akartam kerülni, de elkapta a karomat.

-       Jól vagy? – kérdezte – Olyan zaklatottnak tűnsz!

Mielőtt válaszolhattam volna egy kiáltást hallottam a hátam mögül.

-       Anna! – hátrafordultam, Daniel volt az. Az ablakból látott lány mellette állt. Amikor megpillantotta az idegent, akinek nekimentem, elsápadt.

-       Chris? – suttogta döbbenten.

(Daniel szemszöge)

Elképedve bámultam hol Annára, hol Beccára, hol a Chrisnek nevezett alakra. Ő lenne az, aki összetörte a húgom szívét. Irdatlan düh száguldott rajtam. Meg akartam leckéztetni, megmutatni, hogy nem ő a világ közepe. De volt most fontosabb dolgom is.

-       Mit keresel itt? – fordultam Anna felé.

-       Nem érdekes. – zárta össze dacosan telt ajkait.

-       Éppen erre sétáltam, amikor belém rohant ez a kis hölgy zokogva. – mondta Chris nyájasan mosolyogva, amitől még jobban gyűlöltem, mint eddig.

-       Megbeszélhetnénk ezt a dolgot a házban? – kérdeztem. A lányok bólintottak.

-       Nos örvendtem a találkozásnak Christian. – fordultam a fiú felé.

-       Részemről a szerencse. – mondta majd kezet csókolt Annának. Közben gúnyos pillantásokat lövellt Becca felé. Villám gyorsan elköszöntem és a ház felé tereltem a lányokat. Épp amikor át akartam lépni a küszöböt, belém hasított egy érzés. Én valahol már találkoztam Chrissel. De hol?

(Chris szemszöge)

Elégedetten indultam vissza. Elmondhatatlanul boldog voltam. Minden tökéletesen sikerült eddig. Daniel fortyog a dühtől, Becca elsorvad a szomorúságtól. Ráadás még, hogy úgy játszhatok Daniel szerelmével, mint macska az egérrel. Egy újabb ötlet formálódott bennem. Elvigyorodtam, Tökéletes, meg van a következő lépés. A legjobb úton haladok afelé, hogy elérjem célomat, a Divine családot örökre tönkretegyem. A szülőkkel már végeztem, mindketten halottak. Most itt az ideje, hogy a gyerekeik is megérezzék, milyen következményekkel jár az, ha valaki velem packázik. Édes lesz a bosszú.