5. fejezet

Ötödik fejezet

Magány

(Anna szemszöge)

-        Mit csináltál azzal a fiúval? – apa, aki máskor sosem emelte fel a hangját, most szinte ordított.

-       Semmit apa. – suttogtam.

-       Nekem valahogy nem úgy tűnt!

-       Apa kérlek…

-       Szereted? – vágott a szavamba. Haboztam, nem tudtam mit feleljek. De apám ennyiből is értett.

-       Megtiltom, hogy találkozz vele! Az iskolában meg fogom kérni a tanárokat, hogy ültessenek el mellőle, a szünetekben, pedig mindig veled lesz Vivien! Világos? - mennydörgött apám. Bólintottam, de nem néztem rá.

-       Most el kell mennem a templomba, a felújítások még nincsenek teljesen kész, Cherry egy fél óra múlva otthon lesz. Szerencsére nincs semmi baja. Te fogsz vigyázni rá, mert Carolinenak dolga van! – mondta, majd elment. Ennél rosszabb, már úgysem lehetne. – gondoltam. Ám, ahogy megfordultam, hogy hazamenjek, beleütköztem a bátyámba. Nem kellett mondanom semmit, a szeméből kiolvastam, hogy mindent látott és hallott.

-       Ennyit érnek az ígéreteid. – suttogta, majd elrohant. Zokogva rogytam le a padra.

-       Daniel… - nyögtem.

(Daniel szemszöge)

Egy bokorból hallgattam végig Anna és az apja beszélgetését. Eltiltotta tőlem őt. Nem is kellett tovább hallgatnom. A kedvenc sziklám felé vettem az irányt. Nem is szikla volt ez, hanem a tengerbe hosszan benyúló vékony perem. Alatta a zúgó tenger és tű éles sziklák. Senki, nem mert idemerészkedni, mert, ha a szikla leszakad, az illető, aki rajta áll, azonnal szörnyet hal. Ezért szerettem ezt a helyet, itt egyedül lehettem. Kisétáltam a perem szélig és lebámultam a vízre. A könnyeim csípték a szemem, az ujjaimmal a karomba martam. Utoljára akkor éreztem magam ennyire egyedül, amikor kiderült, hogy még anyunak sem kellek. Rettenetesen fáj még mindig az, az emlék. Szerettem anyut és azt hittem ő is szeret engem. Remek. Megint ott tartok, ahol mindig. Anyámnak, akit szerettem sosem kellettem, az idős néni, aki gondoskodott és szeretet, meghalt, apám, ha találkoznék vele, biztos, hogy megölne, a legjobb barátom szintúgy és a lányt, akit szeretek eltiltották tőlem. Remek!  Rileyt nem okoltam az, ami történt az én hibám volt, a néni halálába és anyu árulásába már beletörődtem, apu meg nem is hiányzott, egy szörnyeteg volt, miatta lettem az, aki. Hirtelen eszembe villant valami. Ész nélkül rohantam vissza a bérelt lakásomba. A naptárhoz léptem és megnéztem a tegnapi napot. Az ujjaim elgyengülve csúsztak le a papírról. A fejem zsongott. Tegnap megint megtörtént. Elszántan próbáltam visszaemlékezni a múlt éjszakára, de csak az villant be, hogy ki volt a célpontom. Én támadtam meg Cherryt, de nem ő volt az igazi célpont, hanem valaki más! Most már biztos, hogy meg kell próbálnom távol maradni tőle, mielőtt még nagyobb veszélybe sodrom.

(Anna szemszöge)

Könnyes szemmel bámultam ki az ablakon.

-       Mi a baj Anna? – kérdezte Cherry, észre sem vettem, hogy közben felébredt.

-       Semmi kicsim, aludj csak! – mosolyogtam rá.

-       Nem akarok, mesélj valamit! – kérte. Annyira irigyeltem Cherryt. Nyugodt élete van. Szín ötös tanuló, Caroline néni, apa és Riley bármit megadnak neki, amit kiejt a száján, a tanárai kivételeznek vele, osztálytársai imádják. Az ő életében nincsen mindent felemésztő fájdalom az édesanyánk miatt, nincsen sem mostoháskodó nagynéni, sem tékozló fiú, akitől mindenki eltiltja, mégis vele akar lenni, sem őt megvető báty és apa, mert azzal van, akit szeret.

-       Na jó, elmeséltem már neked miért lett Cherry a neved? – kérdeztem, visszarántva magam sötét gondolataimból.

-       Nem.

-       Nos.. Egyszer volt hol nem volt, élt egyszer egy lelkész, aki a feleségével és két gyerekkel élt egy szerény kis parókián. A harmadik gyerekük, már ott volt a mama pocakjában, de nem tudták eldönteni mi legyen a neve. Rengeteg szép, fiú és lány nevet számba vettek, de egyik sem tetszett nekik. Pár hónapra rá gyönyörű kislányuk született, de még mindig nem tudták eldönteni, hogy hívják a picit. Az anya éppen egy kórteremben feküdt, amikor nyílt az ajtó és belépett apa, a 10 éves Annával együtt. A kislány, amikor meglátta húgát felkacagott. Rámutatott a baba piros arcocskájára és így szólt:

Cseresznye! – bizony a baba feje olyan, piros volt, mint a cseresznye héja. Onnantól kezdve a kislányt mindenki Cherrynek, azaz cseresznyének szólította. Itt vége fuss el véle4

-       Nagyon aranyos mese volt! – nevettet Cherry – Tényleg így történt,

-       Igen, de most már aludj. A súlyos vérveszteség nagyon kimerített. – betakartam és ki akartam menni a szobából, de a hangja megállított.

-       Anna! Ne aggódj! Riley és apa meg fogják szokni, hogy Daniellel vagy. – döbbenten fordultam vissza.

-       Ezt honnan tudod?

-       Tudom és kész. Jó éjt!

-       Jó éjszakát Cherry. – mosolyogtam rá és kifordultam a szobából. Remek apa és Riley megvetnek, ráadásul nem találkozhatok többet Daniellel. Beszélnem kell vele még utoljára. Meg kell őt találnom! Felkaptam a dzsekimet és kisurrantam a házból.