2. fejezet

Második fejezet

Édesek és mostohák

(Anna szemszöge)

Másnap reggel, jó kedvűen ébredtem. Leszaladtam a lépcsőn. A konyhába lépve földbe gyökerezett a lábam. Daniel ott guggolt a konyha kövön és a mosogatógépet babrálta.

-       Te meg mit keresel itt? – kérdeztem döbbenten.

-       Jó reggelt Anna! Látom felébredtél. – mosolygott rám, olyan pimaszul, hogy elakadt a lélegzetem.

-       Szervusz, kis szívem! – köszöntött apa ásítozva – Látom megismerkedtél a vízvezeték szerelőnkkel.

-       Vízvezeték szerelő!!? – csodálkoztam, Daniel újból rám mosolygott.

-       Másod állás. – mondta. Már éppen meg akartam kérdezni hol van Riley, amikor meghallottam a mostohaanyám rikácsolását:                                      

-       Anna King azonnal gyere ide!

Sarkon fordultam és felbaktattam az emeletre, útközben a húgomba ütköztem.

-       Zabos a nyanya! – mondta keserűen.

-       Neked könnyű, téged nem utál!

-       Nem engem nem. – mondta elgondolkozva – Vigyázz vele ma különösen rossz napja van.

-       Kösz az infót Cherry.

Caroline nénire a fürdőszobában találtam rá. Igazából nem a mostohaanyánk, hanem anya nővére, de megköveteli, hogy mamának szólítsuk. Az igazi édesanyám szívrohamban halt meg, amikor Cherry három hónapos volt. Akkor költözött hozzánk Caroline néni és minden megváltozott. Rileyt és Cherryt tejbe- vajba füröszti, csak azért mert rá hasonlítanak. Engem meg gyűlöl, látni sem bír, mert szinte hajszálpontosan olyan vagyok, mint az ő gyűlölt húga. Persze ő nem tudja, hogy a testvéreim mennyire utálják azért, amit csinál velem. Apa is tudja ezt és igyekszik kárpótolni érte, de nem küldheti el, mert ő nem tudna egyedül gondoskodni rólunk.

-       Anna!!!!!!!! Hol vagy már? – hallottam megint a gyűlölt hangot – Hol vagy már?

-       Megyek. – kiabáltam és lélekben felkészültem rá, hogy egész délelőtt kínozni fog.

( Daniel szemszöge)

Hallottam, hogy Caroline néni rikácsolni kezd, és mérhetetlen dühöt éreztem, amiért így beszél Annával. Hihetetlen erős késztetést éreztem, hogy megvédjem őt. Olyan kis törékeny, miért bántja mindig? Amikor nyolc éve Mrs. King meghalt, Ő és a húga még kicsik voltak, megjelent itt ez a nő, Cherryt folyton babusgatta, Annával meg úgy beszélt, mintha a kislány valami undorító dolog volna, gyakran megütötte. Nem segített neki a tanulásban sem, ezért gyakran hozzám jött segítségért. Erről eszembe jutott egy nagyon kedves emlékem. Akkor történt, amikor még Riley legjobb barátja voltam és a szüleim is együtt éltek. Lehunytam a szemem és hagytam, hogy az emlék átjárjon.

,, Egy szép nyári nap volt, Rileyt vártam, hogy végre hazajöjjön az edzésből. A konyha asztálnál ültem, mellettem Anna és Caroline néni, akik éppen a szorzótáblát gyakorolták.

-       Ostoba vagy! – csattant fel a néni ingerülten, miután már harmadszorra magyarázta el úgy, hogy, ha nekem is így tanították volna, sosem tanulom meg.

-       Nem értem. – suttogta Anna sírva.

-       Hátha ennyire értetlen és buta vagy, én nem fárasztom magam veled. – azzal felállt és magára hagyta a síró kislányt. Amint az ajtó becsukódott, közelebb csúsztam hozzá.

-       Ne sírj Annocska nem vagy buta. – suttogtam a fülébe, majd az álla alá nyúltam és felemeltem a fejét, ezzel kényszerítve, hogy rám nézzen.

-       De nem értem az egészet. – súgta vissza kétségbeesetten.

-       Figyelj rám… - azzal elmagyaráztam neki az egészet úgy, hogy két perc múlva már kívülről fújta.

-       Köszönöm. – mosolygott rám boldogan és megölelt. Aztán együtt elszaladtunk játszani. ’’

Visszarántottam magam az emlékből és leguggoltam, hogy folytassam a munkámat. Lépteket hallottam a hátam mögül, de nem fordultam meg, azt gondoltam csak Anna apja jött vissza. A következő pillanatban valaki akkorát rúgott a hátamba, hogy elestem.

-       Te meg mit keresel itt? – hallottam egy dühös hangot. Megfordultam és Riley villogó szemével találkozott a pillantásom. Újra rúgásra emelte a lábát.